Bemutatkozás
Blog
Ars poetica
Vélemények rólam
Ajánlott olvasnivaló
Szakmai szervezetek
Kapcsolat

Hogy is vagyok?

2011 december 27. kedd

Erre az egyszerű kérdésre mi is lehet a válaszol, mit is szoktunk mondani. A teljesség igénye nélkül néhány :

  • Elég nagy gondok vannak a munkahelyemen!
  • Nem tudom lesz-e munkám jövőre!
  • Összevesztem a barátnőmmel!
  • Nem találjuk a közös hangot a feleségemmel!

 És sorolhatnám napestig.                Sajnos!

Ezek a válaszok pontos képet mutatnak a személy kedvéről, állapotáról. Helyt tud így állni a munkahelyén és ami még fontosabb a magánéletében? Szerintem NEM.

 E rövid bevezető után leírom a gondolataimat.

Az életben mindig várunk valamire vagy valakire, aki  egésszé tesz. Képzeljük el, hogy mi vagyunk egy fél kör. A másik fél lehet egy partner, egy állás, egy másik pozíció. Várjuk ezt a minket kiegészítő, másik felünket (természetesen teszünk is érte). A szerencséseknek megadatik a beteljesülés. De mi történik akkor, amikor rájövünk, hogy ez még sem az igazi álompár vagy álomállás? Ott állunk megint sérülten, félbevágva.

Mi is lehet a megoldás? Én most kaptam meg a választ. Nem volt könnyű! Több mint 6 hónap kellett hozzá. Meg kell találni magunkat. Önmagunkban kell egésznek lenni. Nem könnyű feladat, de nem lehetetlen. Attól a pillanattól, nem leszünk kiszolgáltatva semminek és senkinek. Nem érhet minket csalódás! Viszont az ehhez az állapothoz vezető utat be kell járni. Az egyik kedves ismerősöm mondta: de jó lenne, ha 6 hónappal előre lehetne tolni az időt és akkor én is ilyen jól lennék mint te. Sajnos ez nem így működik. Én sem hinném el, hogy létezik ez az állapot, ha nem tapasztaltam volna meg a dolgokat. Ismerjük a buddhista mondást: nem a cél a fontos, hanem az út. És ez teljesen igaz, azzal a kitétellel, a cél sem elhanyagolható!

Én azt kívánom mindenkinek, találjon rá Önmagára és akkor sokkal kevésbé lesz kiszolgáltatva valaminek vagy valakinek!!!

Busó járás

2011 június 27. hétfő

Évekig tartó tervezgetés után eljutottuk a (most már világörökség részét képező) mohácsi Busójárásra.

Számomra nagyon nagy élmény volt a beöltözött emberek önfeledt mulatozását látni. A jókedvük átragadt a közönségre és többek között ránk is. Hagytuk, hogy történjenek velünk a dolgok, nem akartuk irányítani. Így örömmel táncoltunk a máglya körül, búcsúztatván a telet.

Azért 1-2 gondolat megfogalmazódott bennem. Aki volt már az tudja, hogy a busók az utcán felvonulva, jókedvüket kimutatva, szívesen „kapják” el a lányokat,  asszonyokat egy-két lépés táncra és egyéb erotikát magában hordozó mozgásra. Ennek a több mint 300 éves hagyomány mögött is ott rejlik a szexualitás? Az elfojtott vágyak, a ki nem engedett gőz ilyen formában kerül  levezetésre? Az álarc mindent és mindenkit eltakar. Itt megtehetnek olyanokat is, amit egyébként nem szabad!! És nincs ezzel semmi baj!! Úgy gondolom sokkal többen viselnek Busó jelmezt a hétköznapokban, mint amennyit én láttam a felvonuláson!!! Jól van ez így? Nem lenne sokkal egyszerűbb mindenkinek úgy élni az életét, ahogy szeretné? A világ is sokkal boldogabb lehetne!!!